A megegyezésen alapuló nem monogám párkapcsolat (konszenzusos nem-monogámia, KNM) olyan típusú párkapcsolat, amelyben a felek közös megegyezése alapján nem kizárólag egymással alkotnak szerelemiés/ vagy szexuális kapcsolatokat. Ilyen például a hazánkban is ismert poliamória is, amelyről már elég sokat lehet olvasni, hallani (pl. ide kattintva). Azok, akik gyakorolják a KNM-et, nagyobb erkölcsi megbélyegzést tapasztalnak, mint azok, akik kizárólag monogám párkapcsolatokban élnek, mert az emberek hajlamosabbak a KNM kapcsolatot folytató egyénekről negatívabb véleményt megfogalmazni, mint a monogám kapcsolatban élőkről. Mit gondolnak róluk? Azt, hogy a KNM kapcsolatokhoz képest a monogámiában gyakoribb a szexuális érintkezés és intenzívebb a vágy, jobb a szexuális egészség, magasabb a párkapcsolati elégedettség, több a féltékenység és hangsúlyosabb a gyermekgondozás. És általánosságban úgy vélik, hogy a monogámia erkölcsi értelemben véve a KNM kapcsolatok felett áll. A mai bejegyzés a konszenzusos nem-monogám kapcsolatok iránti ellenérzések és megbélyegzés pszichológiai hátteréről szól. (Olvasási idő: 12-14 perc.) Vélekedés és valós hatások Mindez azonban ellentmond a KNM tényleges gyakorlatának és hatásainak. Egy kutatásban azt feltételezték, hogy a KNM-egyének szexuális egészségi állapota rosszabb, mint a monogám személyeké, mégis hasonló vagy jobb szexuális egészségügyi gyakorlatokat találtak a monogám személyekhez képest. A KNM-kapcsolatban élők a többszörös intim kapcsolat kialakításának kivételes előnyeiről számolnak be. Ezek közé tartozik a változatos-igény kielégítés, a társas érintkezés gyakoribb lehetősége és a rugalmasabb (fluidabb) szexuális önkifejezés lehetősége. Ezek az előnyök nagyobb párkapcsolati elégedettséggel társulnak, persze csak akkor, ha az egyén össze tudja egyeztetni a személyiségét a párkapcsolat nyitottságával (pl., ha egy szexuálisan nyitottabb egyén folytat KNM-t). Ezért inkább úgy tűnik, hogy mind a monogámia, mind a KNM javíthatja a párkapcsolatokat, a párkapcsolati elégedettséget és a mentális egészséget, ha az egyén a különböző kapcsolati típusok (kizárólagos monogámia vs. több partnerrel folytatott szerelmi és szexuális viszonyok) közül kiválaszthatja, hogy melyik számára a legmegfelelőbb. A KNM megbélyegzésének ideológiai alapjai Mivel a megbélyegzés a KNM kapcsolatokban élő emberek pszichés jólétének romlásához vezethet, szükség lehet annak tisztázására, hogy miből is táplálkozik ez az erkölcsi megbélyegzést. Az eddigi magyarázatok szerint a KNM úgy értelmezhető, mint a monogámia domináns kulturális gyakorlattal szembeni ellenállás (azaz a mononormativitás ellenpólusaként). Eszerint a KNM megbélyegzése a monogám kapcsolatok ideológiai védelmében gyökerezik. Az ideológia képviselői szerint a monogám házasság az egyetlen olyan kapcsolatrendszer, amely társadalmi és kapcsolati szempontból kívánatos, és olyan következményei vannak, mint például a lojalitás, a rend és a minőségi gyermekgondozás. Sokan egy olyan feminista nézőpontal azonosulnak, amely szerint a monogámia alapvetően egy szocio-historikusan érvényesített előíró norma. Ebben a felfogásban a nők a többségi felfogás normája által elnyomott kisebbségként jelennek meg. A monogámia pedig egy olyan ideológiának, amely korlátozta a nők (és más társadalmi kisebbségek) képviseletét, a szexuális önkifejezésüket, a társadalmi támogatás képességét és a szexuális egészséget. Ezek a nézőpont együttesen arra ösztönzik a témával foglalkozó kutatókat, hogy dokumentálják és kijavítsák a KNM működéséről és hatásáról szóló félrevezető információkat annak reményében, hogy enyhítik a megbélyegzés káros következményeit. Ez a fajta harc – a sztereotípiák azonosítása és kritikai értékelése – általánosságban hatékony lehet az előítéletekkel szemben. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a KNM-val szembeni előítéletek alapjául szolgáló pszichológiai mechanizmusok eléggé ellenállók. Valószínűleg ez az oka, hogy nem segítenek az erkölcsi aggodalmak és vélekedési hibák kiküszöbölésében, ami arra készteti az embereket, hogy jogosnak gondolják a KNM-val szembeni diszkriminációt. Az élettörténet elméletAz élettörténet elmélet (ÉTE) segít megérteni, hogy az egyéni életmeneteket összevetve miért található olyan sokféle individuális különbség az emberi viselkedésben a szexuális működés és szaporodás tekintetében, a szülői ráfordításban és a családi/ társas aktivitásban. Az elmélet szerint az élőlények fejlődésük korai szakaszában információt gyűjtenek a környezetükről (pl.: táplálék-ellátottság, biztonság, kiszámíthatóság), és ennek megfelelően alakítják szervezetüket és életpályájukat. Az élőlények tehát a környezetből nyert információk segítségével döntik el, hogy mire fordítanak több időt és energiát: a növekedésre vagy a szaporodásra. Ez a fajta (nem tudatos) döntés alapvetően kétféle élettörténeti stratégiát jelent. Az egyik a lassú élettörténet, amelynek során az egyén késlelteti a biológiai érést, a szexuális fejlődést és a szaporodást. Ez az időben lassabb ütemű fejlődési stratégia kevesebb szexuális partnert, tartósabb párkapcsolatot, kevesebb utódot és jövő-orientált gazdasági döntéseket foglal magában. Ezzel szemben a gyors élettörténeti stratégiát követő egyének szexuális és biológiai érése korábbra tolódik, és korábban megkezdett szexuális aktivitás, valamint több rövidebb távú párkapcsolat, több utód jellemezi őket, a gazdasági döntéseikben pedig jelenorientált szempontokat vesznek figyelembe. Egyik élettörténeti stratégia sem „jobb” vagy „rosszabb”, mint a másik. Mindkettő arra szolgál, hogy az egyén a környezeti feltételekhez igazítsa életpályáját a túlélés és a szaporodás lehetőségeinek maximalizálása érdekében. Hogyan működnek az élettörténeti stratégiák a való életben? Mindkét stratégia másként készíti elő a szervezetet arra, hogy a környezetből hatékonyan tudjon energiát kinyerni és átalakítani azt evolúciós rátermettséggé (túlélő és szaporodni képes utódok formájában). Viszonylag stabil környezetben (társadalmi-gazdasági jóllétben, ahol alacsony a halálozási arány) a későbbi életkorra időzített szaporodás és kevesebb számú utód lehetővé teszi, hogy az erőforrásokat csak erre a néhány utódra összpontosítsa, akik valószínűleg túlélnek. Bizonytalan és előre nem tervezhető környezetben (nélkülözés, éhezés, esetleg háborús körülmények között) a gyorsított szaporodás (több utód, kevesebb szülések közötti időszakkal) ellensúlyozza annak kockázatát, hogy a szülő túl sok energiát fektessenek be egyetlen gyermekbe, ha ez a beruházás valószínűleg nem fog megtérülni. Mi köze az élettörténetnek a szexuális erkölcshöz? A probléma mélyebb megértését célzó vizsgálat tervezésekor Justin K. Mogilski és munkatársai (2020), az Egyesült Államok-béli University of South Carolina Salkehatchie pszichológusai abból indultak ki, hogy az emberek azért tartják erkölcstelennek a KNM-át, mert úgy vélik, hogy az valamiképpen veszélyezteti a jólétet. Ezért egy új keretet javasolnak a megbélyegzés megértéséhez, amelyben KNM és egy evolúciós elmélet, az élettörténeti stratégiák közötti összefüggést vizsgálják. Mivel a KNM párkapcsolat a több partnerrel való szexuális érintkezést segíti elő, ezért az emberek valószínűleg úgy látják az ilyen viszonyban élő társaikat, mint akik gyors élettörténeti stratégiát követnek. Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a szexuális kalandok iránti nyitott embereket úgy látja a környezetük, amint akik impulzívabbak, agresszívebbek, iskolázatlanabbak és kevésbé megbízhatók. Persze ezek az értékítéletek bizonyos mértékig pontosak. Azokban a társadalmakban, ahol magas a többnejűség és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenség aránya, ott magasabb a férfiak halálozási aránya, mint a nőké. Ez arra utal, hogy ezekben a közösségekben a férfiak között intenzívebb és erőszakosabb a versengés a korlátozott erőforrásokhoz való hozzáférésért (pl. élelem, vagyon). Továbbá, az ember hajlamos rá, hogy felgyorsult életmenetet tulajdonítson olyan egyéneknek, akik kedvezőtlen társadalmi-gazdasági körülmények közül származnak. Ez azt jelenti, hogy az ember mintegy ösztönösen felhasználja a másik ember szexuális magatartásának nyilvánvaló jeleit arra, hogy erről következtetéseket vonjon le az illető személyes tulajdonságaival (pl. kockázatvállaló viselkedésével, megbízhatóságával) kapcsolatban. Ez az fajta következtetés magyarázhatja a KNM személyek erkölcsi megítélését. A kutatásban 783 fő vett részt, akiket három csoportba soroltak aszerint, hogy kapcsolattípusba tartoztak. Monogám kapcsolatban élt 538 fő. Több partnerrel volt kapcsolatban 149 fő (ők 2-nél több partnerrel tartottak fenn egyidejűleg partnerkapcsolatot). Nyitott kapcsolatban volt 96 fő (ők az egyetlen állandó partnerük mellett nyitottak voltak mással való szexuális kalandokra is). A résztvevők egy kérdőívcsomagot töltöttek ki, amely segítségével fel lehetett térképezni az élettörténeti stratégiákat, a rövid- és hosszú távú szexuális irányultságot, a kockázatvállalási hajlandóságot, a serdülőkori fejlődést és a betegségekkel szemben észlelt sebezhetőséget. Az eredmények szerint nyitott kapcsolatban és a KNM-val élő személyek gyorsabb élettörténeti stratégiáról számoltak be, mint a monogámiában elkötelezett társaik. A több partnerrel élők nyitottabbnak mutatkoztak a rövid távú szexuális kalandok iránt, mint a nyitott kapcsolatban és monogámiában élők. Azok a nők, akik több partnerrel ápoltak egyszerre párkapcsolatot korábbi szexuális érésről számoltak be, mint azok a társaik, akik nyitott vagy monogám kapcsolatban éltek. A férfiak esetében azonban hasonló összefüggést nem mértek, amely összhangban áll a korábbi hasonló kutatások eredményeivel. A monogámiában élők erősebb fertőzések iránti érzékenységet mutattak, mint a több partnerrel és a nyitott kapcsolatban élők. Úgy tűnik, hogy a gyors élettörténeti stratégiát követők esetében magasabban van a szexuális úton terjedő fertőzések iránti érzékenység ingerküszöbe (mint a lassú stratégiát követőknek). Ezen beállítódás mellett a magasabb kockázatvállalási hajlandóság (amelyet pl. egy potenciálisan kizsákmányoló partner vagy egy fertőzés jelenthet) játszhat szerepet a több partnerrel való kapcsolat kialakításában. Mogilski és kollégái szerint a KNM kapcsolat iránti erkölcsi megbélyegzés alapja a gyors élettörténeti stratégiát jellemző magas kockázatvállalású, versengő társas stratégák elutasítása lehet. A gyors életmenet alapvetően magasabb kockázatvállalással, impulzív érzelmekkel és viselkedéssel, valamint megnövekedett agresszióval jár együtt. A monogámia pedig éppen a partnerért való versengés csökkentésének egyik hatékony módja, amely fokozza az együttműködést csoportok között és csökkenti a versengés negatív következményeit (pl. fizikai sérülések, mentális problémák). A gyors életmenettel együtt járó több szexuális partner iránti fogékonyság hatékony párkapcsolati/ szaporodási stratégia lehet egy kiszámíthatatlan, bizonytalan környezetben. Azonban kifejezetten kifejezetten zavaró, konfliktusokat generáló lehet egy kiszámítható, biztonságos társas környezetben, amelyben a lassú stratégia az általános. Az ilyen közösségekben a hosszú távú, kölcsönösségen és önzetlenségen alapuló viszonyok számítanak normának, amelyeket szétzilálhat a gyors élettörténeti stratégiára jellemző önérdek-érvényesítő, rövid távú párkapcsolati stratégia. Ebben a kutatásban képet kaphattunk arról, hogy miként segítheti megérteni a konszenzusos nem-monogám kapcsolatokkal szembeni morális megbélyegzés mélyebb okát egy evolúciós elmélet (az élettörténet elmélet). Forrás:
Comments are closed.
|
Paleo szex blogHogyan hatnak kőkorszaki génjeink mai párkapcsolatainkra? Miért olyan nehéz megtalálni a megfelelő társat, partnert, szeretőt? Növelhető-e a párkapcsolati önismeret, ha szembe nézünk evolúciós örökségünkkel? Ez a Paleo szex blog. Korábbi posztokA szerző evolúciós pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem oktatója.
Kategóriák |